Bejelentés


Egypercesek Ligeti Zsuzsa rajzai





A fekete fáraók földjén - Núbia 2019

Kész csoda, hogy megtaláltuk ezt az utat Szudánba. Alig fél órába telt, míg férjemmel eldöntöttük, hogy bár nagyon borsos az ára, bele vágunk. Februárban utaztunk, 12 napot töltöttünk ott. Repülővel Kartúmba, majd onnan terepjárókkal északnak a Nílus mentén a nagy kanyarokat átvágva. Kissé nomádra sikerült az út, de a sok látnivaló megérte. Egyiptomot mindenki ismeri, Núbiát viszont alig. Az utóbbi évtizedek ásatásai rengeteg emléket hoztak felszínre, illetve végre elkezdődött a megmentésük. AZ ókori emlékek csodálatosak, de legalább ennyire érdekes a táj: a Nílus, a sivatag, a  földtörténetben fiatalnak mondható bazalt-vulkánosság. Az emberek kedvesek, segítőkészek. A férfiak fehér ruhája, turbánja vagy sapkája a sötét bőrszínnel kontrasztban, vagy a nők színes leplei (amit különös művészettel tudnak viselni) különösen kívánták a rajzban való megörökítést. Így aztán a rajzok készültek a tájról, az ókori civilizáció emlékeiről (Minden csak évezredekben mérhető, és az emberekről. Mivel Szudán  - és főleg északi része,m ahol Núbia van - iszlám ország, majd gondom lesz a rajzolással. Tévedtem. ott az emberek szeretik (kevés kivétellel) ha lerajzolják, lefényképezik őket.

Sesibi, Amon templom

Kandang, a hosszú életű erőd. Ie. 2000-től minden hatalom épített rajta, utoljára az oszmán törökök.

A szent hegy, Jebel Barkal az egykori Nepata fővárosa mellett.

Kormányosunk, amikor csónakkal mentünk Sei szigetére

 

 

Ücsörgő férfiak Kerma egyik kávézójában

Ez a fiatal nő Kartúmban a Történeti Múzeumban mobilozott. 

A leggyakoribb közlekedési eszköz a városokban a háromkerekű kiskocsi, többnyire

taxik.

Kormányosunk, amikor a Níluson Sei szigete felé csónakáztunk.

Anya gyermekével

Az egyetlen rövidnadrágos férfi Szudánban a mi szakácsunk volt . Igaz, csak egy napig viselte, mert útközben kimosta  farmerét.

Önkiszolgáló étteremben ebédeltünk. A szomszéd asztalnál ült a modell.

A hatodik katarakta a Níluson.

Gyöngysort áruló férfi Kartúmban a piacon

Nílus, hatodik katarakta

 

Harmadik katarakta a Níluson. Nem vízesés, csak zúgók

Emléktárgy árus Meroéban. Mivel alig 200 km-re van csak Kartúmtól (ottani viszonyok közt közel), itt már vannak emléktárgy árusok.

Ghazali kolostor őre

Karimai piac. Várni kell

karimai piac, fűszerkereskedő

Síremlékek Kandangban. Szentek, hírességek,m gazdag családok sírja fölé emelik.

Ő főzte a kávénkat a karimai piacon. Mindenütt nők főzik a kávét.

Édesség árus a piacon, Dongolában

Útközben. Ebédelő-kávézó hely.

Mussawarat es Sufra  palota romjai

Várakozás

Látogatás egy núbiai családnál. A családfő lanton játszik, a család többi tagja énekel és táncol.

Naga, a Római Kioszk.

Jebel Barkal, a szent hegy tövében az Amon templom

Én csak várok, várok...

Meroé piramisai - egy része. Núbiában több a piramis, mint Egyiptomban. Igaz ezer évvel fiatalabbak és kisebbek.